2015. május 11., hétfő

3.fejezet

Teljes gázzal száguldottunk az országúton, közben pedig üldözőink egyfolytában a nyomunkban voltak. Harry ijedten bámult a visszapillantóba, én pedig némán meredtem a semmibe.
-Harry, mi folyik itt?-szólaltam meg.
-Ne most!-kiáltott rám én pedig összerezzentem.
Hirtelen éles kanyart vettünk, teljes gázzal. Az ajtóba kapaszkodtam, mert úgy éreztem, hogy a biztonsági öv sem tart sokáig. Ezt folytattuk, még jó ideig. A kocsi kerekei vészesen nyikorogtak, a megengedettnél sokkal gyorsabban hajtottunk. Néha áttértünk a szembejövő  sávba, mire a többi autós vészesen dudált. Harry eszeveszetten rángatta a kormányt. A motelnél látott három terepjáró eközben folyamatosan a nyomunkban volt, és  mikor párszor hátrapillantottam mintha mindig egyre közelebb kerültek volna.
A kietlen pusztában, egy benzinkutat pillantottam meg. Harry is észrevehette, mert teljesen beletaposott a gázba. A kerekek hatalmas port kavartak, így mikor ismét hátra néztem, már nem láttam semmit a minket üldöző terepjárókból.
-Most mit csinálunk, van valami terved?-kérdeztem remegő hangon.
-Muszáj tankolnunk.-hadarta idegesen Harry, majd a sárágán villogó, üres tankjelre mutatott .
Homlokán izzadság cseppek gyöngyöztek és erősen az útra koncentrált. Hatalmas sebességgel érkeztünk meg, a benzinkút parkolójába, és beálltunk a legelső kúthoz. Mindketten tudtuk hogy leheteletlen vállalkozás megtankolni azelőtt, mielőtt az üldözőink  lecsapnának ránk, de bizakodtunk abban hogy mégis sikerül.
-Siess Harry! - kiáltottam a göndör után, aki szélsebesen pattant ki az autóból.
Szemeimet szüntelenül a közeledő terepjárókon tartottam, és rettegtem a lehetséges végkifejlettől. Szorongva doboltam meztelen combomon az ujjaimmal, de idegességem nem csillapodott. Az ablakból láttam ahogy Harry remegő kézzel tankol, de a tank szörnyen lassan töltődött fel.
Minden előzmény nélkül, váratlanul fegyverropogás hallatszott a közelből, s mikor hátra néztem egy csapat fekete ruhás, kigyúrt férfi közeledett a göndör felé, aki szitkozódva próbált elegendő benzint juttatni az autóba.
-Harry, vigyázz! - ordítottam, de akkor már késő volt.
Egy golyó célirányosan Harry karjába fúródott, ő pedig keservesen jajdult fel a fájdalomtól. Kezéből kiesett a benzinnel teli cső, majd odakapott a  vértől pirosló sebhez.
-Úristen!-kiáltottam fel hisztérikusan, mikor az eddig magabiztosan viselkedő fogva tartóm gyengének és elesettnek látszott. 
Kinéztem a lehúzott ablakon, a távolban pedig egy magas, körszakállas férfit pillantottam meg, aki higgadtan figyelte a történéseket. Amint észrevett a kocsiban, megakadt rajtam a tekintete. Egy másodperc erejéig farkasszemet néztünk. Nem csináltam semmit, csak dermedten, lélegzet visszafojtva néztem, ahogy a fegyverropogás megszűnik és minden szem arra férfira szegeződik. Valószínűleg ő volt a főnök. Egyszer csak felemelte mutató ujját és határozottan az én irányomba mutatott.
-девочка! ( A lányt!) -kiáltott. 
Nem értettem mit mondott, de biztos nem azt kérte hogy hagyjanak békén, hiszen a sok agresszív férfi hirtelen egyszerre indult meg az én irányomba. 
Rémülten Harryre kaptam tekintetem, aki  fájdalomtól  szenvedve a kocsi oldalán állt, és minden erejével elő próbálta elővenni  fegyverét. 
Tudtam hogyha Harrynek nem sikerül időben fegyvert rántania akkor megölnek mindkettőnket,és ez óriási kétségbeeséssel öltött el. Tennem kellett valamit, méghozzá azonnal.
Szétnéztem magam körül, hátha találok egy pisztolyt, vagy valamilyen fegyvert az ülés alatt, vagy egy titkos rekeszben. Remegve nyitottam ki a kesztyűtartót és legnagyobb örömömre megtaláltam amit kerestem. Esetlenül kezembe vettem a nehéz lőfegyvert. Sosem csináltam ilyet, ezért bénán megfogtam, úgy, hogy a mutató ujjam a ravaszon legyen. Karjaimat kinyújtottam és próbáltam a felénk közeledő csoport irányába célozni. Reméltem hogy a golyó a tömegbe talál, és ez elegendő egérutat biztosít majd nekem és Harrynek. A célzás azonban nem nagyon sikerült gyors levegővételem és folyamatosan remegő kezem miatt. Mély lélegzeteket vettem, majd minden gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Egy  hangos pisztoly dörrenés után egy öblösen üvöltő férfi hangját hallottam. Bátorságom előtérbe került, ezért úgy döntöttem még egy golyót kieresztek a tárból. A szakállas pasas irányába céloztam, de túl hamar lőttem. A golyó, az egyik fekete terepjáró szélvédőjébe csapódott, és ripityára törte azt. A férfi ránézett a kocsira, én pedig észrevettem, amint előző lövésem áldozata a combját szorítva biceg hátrafelé. 
Teljesen döbbenten a szám elé kaptam a kezem és visszanéztem a megrongált terepjáróra. Nem hittem a szememnek. Nem hittem el, hogy ezt tényleg én csináltam.
A lövések váratlanul abbamaradtak, Harry pedig nyöszörögve szállt be mellém az autóba. Karjából ömlött a vér, arca sápadt volt, akár egy halotté. Mély nyílás tátongott izmos karján, de ő ezzel mit sem törődve, a fogait összeszorítva a kormányra tette kezét, és gázt adott. A gumik tolatás közben csikorogtak a forró betonon, a talaj pedig szinte füstölt. Üldözőink tétován figyelték ahogy Harry ráhajt az országútra, de nem követtek minket. Nem tudtam miért, de nagyon örültem neki.
Őrült tempóban haladtunk, én pedig döbbentem figyeltem a némán szenvedő göndört, aki látszólag ügyet sem vetett arra hogy csúnyán meglőtték.
-Harry, te még mindig vérzel. - suttogtam, és óvatosan megérintettem jéghideg karját .
-Fogd be Aisha, kutya bajom.- dadogta Harry remegő ajkakkal, majd a fájdalomtól nyüszítve feljajdult, és ellökte a kezem.
-Kérlek engedd hogy segítsek, muszáj ellátnunk a sebed, különben elvérzel. - könyörögtem, de Harry válasz helyett csak megvonta a vállát.
-Azt mondtam fogd be, világos? - pillantott rám, de tekintete a szokásosnál homályosabb volt.
Aprót bólintottam majd csendben néztem ki a sötétített ablakon. Nem láttam semmit csak határtalan, soha véget nemérő pusztát. A nap szinte perzselt, egy felhő sem volt az égen. Harry mereven nézett előre és próbálta elrejteni, a seb okozta fájdalom érzéseit meggyötört arcán. Szótlanul utaztunk, de sofőröm karjából, megállíthatatlanul szivárgott az élénkpiros vér.
-Húzódjunk le!-parancsoltam rá. Összeráncolt szemöldökkel dühösen meredt rám.
-Minek?-kérdezte.
-Muszáj csinálni valamit a karoddal, és ezt te is tudod.-fordultam felé és amint megpillantottam, hogy már az ülésen is vértócsa keletkezett. Az ájulás határán voltam a látványtól.
-Aisha nem érted, hogy nem állunk meg? Nem vesztegethetjük az időnket.-emelte fel a hangját.
Hirtelen felment bennem a pumpa. Elegem volt abból, hogy így beszélt velem. Tudtam hogy kezelésbe kell vennem a sebét, különben elvérzik és meghal. Én meg az iszonyatos mennyiségű vér látványától, szintén meghalok. Elöntött a méreg és bátorságom előtérbe került abban a pillanatban, ezért kiadtam magamból mindent.
-Na ide figyelj. Torkig vagyok azzal, hogy így beszélsz velem. Elegem van abból, hogy nem mondasz semmit arról, miért kellett elrabolnod, valamint mik a terveid velem. Végig éltem egy számomra ismeretlen és félelmetes, csoport férfi, támadását gépfegyverrel! Pisztoly volt nálam életemben először és használtam is! Szóval jó lenne, ha nem játszanád a nagy menőt és hagynád, hogy ellássam a sebed vagy mindketten meghalunk, ezen az isten háta mögötti helyen.-kiabáltam rá minden dühömet kiadva.
-És akkor nem is beszéltünk a moteles kis incidensről...-tettem hozzá.
Valahogy nem éreztem ezúttal annyira kínosnak a témát. Talán a harag elnyomta bennem valahol mélyen. Harry erre a témára rám kapta tekintetét és megbánás jeleit láttam rajta.
-Tényleg, én...-kezdte ezúttal normális hangnemben, de közbevágtam.
-Nem érdekel, csak húzódj le.-mondtam dühösen.
Harry teljesítette kérésemet és lekanyarodott a poros országútról. Kilöktem az ajtót, majd mezítláb megközelítettem a csomagtartót. Felnyitottam, de a fekete táskán és pár fegyveren kívül semmit nem találtam. A tágas tér legtávolabbi pontjában, a sok pisztoly alatt megláttam valami fehéret. Szerencsémre az elsősegélydoboz volt. Kivettem, viszont mielőtt lecsuktam volna az ajtót, vettettem magamra egy pillantást. Még mindig fehérneműben álltam, a lábfejem koszos volt, a talpam pedig sajgott. Egy sóhaj kíséretében lecsuktam az ajtót és visszabaktattam vérző göndörhöz.
-Mutasd!-hajoltam közelebb a sebhez.
Amint hozzáértem Harry felszisszent a fájdalomtól.
-Ez bizony csúnya. Muszáj lesz kiszednem a golyót, aztán fertőtlenítenem kell a sebet.-mondtam neki, miközben steril szike, vagy kés után kutattam a fehér dobozban.
-Oké, csináljuk.-válaszolt magabiztosságot színlelve.
Mikor megtaláltam, amit kerestem, rákoncentráltam a sebre. Mielőtt bármihez is hozzáláttam volna, ránéztem Harryre.
-Mindent megpróbálok, de még sosem csináltam ilyet.-figyelmeztettem.
-Nem érdekel, csak csináld!-mondta mereven előre nézve, én pedig hozzáláttam.
Megrémített a tudat hogy egy szikével kell kimetszenem egy golyót egy élő, mozgó, lélegző ember karjából, de nem volt más választásom. Elhessegettem a félelmet, és hozzáláttam. A szike hideg, fém nyelén csúszott a kezem, de nem adtam fel. Kezdetben félve, majd egyre határozottabban próbáltam kiszedni a golyót a mély sebből. Harry iszonyúan ordított a fájdalomtól, de nem hagytam abba, hiszen tudtam hogy jót teszek vele. Esetlenségem elillant, és hosszas szenvedés után sikerült eltávolítanom a golyót. Harry fogait összeszorítva sziszegett, én pedig kissé megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
-Végeztél már? - szisszent fel  a göndör, mire én megráztam a fejem.
-Még fertőtlenítenem kell, nehogy elfertőződjön. - morogtam, majd újra keresgélni kezdtem.
Se a csomagtartóban, sem az elsősegélydobozban nem találtam semmilyen alkoholtartalmú fertőtlenítőszert.
-Harry, van a kocsiban bármilyen alkohol? - kérdeztem ingerülten.
-Az ülés alatt. - motyogta, én pedig egyből odahajoltam.
Egy üveg vodkát találtam az anyósülés alatt, így hát kénytelen voltam azt használni. Óvatosan öntöttem a sebre, mire Harry nyögdécselni kezdett. Ökölbe szorította a kezeit, és mély levegőt vett.
-Megvagy? - kérdeztem bizonytalanul.
-Jól vagyok. - jelentette ki a göndör rezzenéstelen arccal.
Miután végeztem, lazán bekötöttem a karját, és óvatosan töröltem le az alvadt vért a seb körül.
-Mielőbb orvoshoz kell menned. Az én eljárásom nem tökéletes, és nem akarom hogy miattam bajod essen.- motyogtam, majd mindent visszapakoltam a csomagtartóba.
Harry nem válaszolt, csak némán vizslatta a karjára erősített műpólya kötést.
A nap eközben marhára égette a meztelen vállam, és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a ruháim nélkül. Nem voltam tisztában Harry jövőre vonatkozó terveivel, de szükségem volt tiszta ruhákra, és folyadékra is, mivel rettentő szomjas voltam. Visszaszálltam Harry mellé a kocsiba, aki csendesen matatott valamit a kesztyűtartóban.
-Harry, most mihez kezdünk? - kérdeztem, de egy jó darabig nem érkezett válasz.
-Muszáj szállást találnunk mielőtt lemegy a nap. Az oroszok nem fognak csak úgy leszállni rólunk. - makogta pár perc késlekedés után, majd a sérülés mentes kezét a kormányra helyezte és gázt adott.
-Milyen oroszok? Ezek oroszok voltak? Szerinted utánunk jönnek? - kérdeztem kétségbeesve.
-Igen Aisha, ez a híres orosz maffia-banda volt, és hálát kell adnunk hogy sikerült élve megmenekülnünk előlük.- hadarta Harry, és hangjából ítélve ő is rettentően tartott az oroszoktól.
-Mégis mit akarnak tőlünk? Miért kellek nekik? - kérdezősködtem tovább.
-Gőzöm sincs, de ha maga Igor Alexeev is téged akar, annak nem lehet jó vége. - mondta, majd a szemembe nézett. Pillantásában erős félelmet véltem felfedezni.
-Igor kicsoda? - néztem értelenül.
-Igor Alexeev, az orosz maffiavezér, aki sosem adja fel...

3 megjegyzés:

  1. meglepetés a blogomon!:) http://takenyou.blogspot.hu/2015/05/3-dij.html

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen a "jelölést", de mi nem foglalkozunk díjakkal, ne haragudj.

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa....Nem gondoltam volna,hogy ez ilyen jó..De huu...csak ennyit tudok mondani:D És,hogy remélem minél hamarabb fog jönni a következő rész:D

    VálaszTörlés