5.fejezet

A beszéd hirtelen abbamaradt, majd távolodó lépések zaját hallottam a folyosóról. Idegesen pillantottam körbe a homályos helyiségben, aztán az éjjeliszekrény fiókjaiba kukkantottam be. Minden teljesen üres és kihasználatlan volt. A kevés bútor, a faágy és minden ami csak a szobában volt teljesen új volt. Úgy tűnt mintha én lennék a szoba legelső és egyben legutolsó lakója, ami kicsi megrémisztett. Rengeteg nyitott kérdés kavargott a fejemben és persze továbbra is szerettem volna megtudni hogy miért kellek pont én a maffiának. Azt sem tudtam hány óra lehet pontosan, vagy hogy hol is vagyok valójában. Az egész kész rémálomnak tűnt és én sehogy sem tudtam felébredni.

Az ajtón lévő rács hirtelen keserves nyikorgással mozdult meg, majd Harry lépett be a szobába. A tőle megszokott fekete ruhákat viselte, megjelenése változatlan volt.

-Harry, mégis mi történik? Hová hoztál és mit akarsz tőlem? Miért vagyok a sötét alagsorba zárva? Kik elől akarsz így megvédeni?- kérdeztem aggódva, majd válaszra várva pillantottam a göndörre.

-Kevesebb kérdés Aisha, kevesebb kérdés... - sóhajtott Harry.

-Az egész életem fenekestül felfordult és még egy nyomorult választ sem kaphatok? Tudni akarom miért váltam átlagos lányból élő-mozgó céltáblává. Egyszerűen jogom van tudni. - csattantam fel.

-Nem rajtam múlik, én csak azt teszem, amit tennem kell. - húzódott hátra a göndör.

-Ez természetes, nesze semmi fogd meg jól... - dühöngtem.

-Zuhanyozz le, öltözz át és pihenj egy kicsit. Túl fáradt és érzékeny vagy, így nem tudunk beszélni. -közölte ridegen Harry, majd a rácsos-ajtó felé vette az irányt.

-Ugye itt nem halhatok meg? - kérdeztem félve.

-Nem Aisha, itt nem. - felelte, majd halk léptekkel hagyta el a szobát.

Ismét egyedül maradtam a kínzóan fontos kérdéseimmel, Harry viselkedése pedig teljesen összezavart. Rettentően kimerült voltam, zúgott a fejem és mindenképpen egy kiadós alvásra lett volna szükségem. Az elviselhetetlen tehetetlenség érzete arra késztetett hogy azt tegyem amit a göndör mondott. A tisztaság érzését már napok óta nem tapasztaltam, a testszagom pedig javában eltért az átlagostól. Szörnyen izzadt és piszkos voltam. A talpam koromfekete volt a kosztól, a lábamon mély karcolások ékeskedtek. A szemem alatti karikák erősen felduzzadtak, a hajam kócos és undorítóan zsíros volt. A tenyerem sajgott és apró vágások éktelenkedtek rajta.

Nyöszörögve bevonszoltam magam a rendkívül fehér és egyben tiszta fürdőszobába. Egy pillanatra megálltam és körülnéztem. Nyöszörögve vizslattam magam a fürdőszobatükörben és kicsit sem voltam megelégedve a megjelenésemmel.

Tekintetem körbe-körbe járt a helyiségben. A zuhanykabin melletti tartón két, hófehér törölköző lógott és egy fogasra akasztott, szintén fehér köpeny, amit még senki sem használt. A kabin másik oldalán pedig egy egyszerű mosdó állt. A zuhanyfülkében egy, a szállodákban ingyen kapható, kis tubus sampon és egy tusfürdő virított.  A mosdókagylón egy fogkefe és egy mentolos fogkrém volt egymás mellett, a csap túloldalán pedig egy fésű. A kagyló feletti tükör mellett egy hajszárítót véltem felfedezni. Minden tiszta volt és érintetlen.

Gyorsan ledobáltam magamról koszos gönceimet és beálltam a zuhany alá. Kicsit felsikítottam, amikor a hideg víz érintkezett a bőrömmel. Kis idő múlva bemelegedett, majd a bent található tusfürdő egész tartalmát a tenyerembe öntöttem, amivel testem minden pontját alaposan átmostam. Mereven bámultam, ahogyan a szappan által lehozott kosz és a száradt vér, összekeveredik a vízzel. Nem hittem el, hogy ez mind rólam jött le. Ugyan ezt elvégeztem a samponnal is. Alaposan átdörzsöltem a fejbőrömet és undorodva néztem a belőle áradó feketés szutykot. Nem tudom meddig állhattam a meleg víz alatt, de biztos rengeteget elhasználtam. Mikor végeztem a fürdéssel, megtörölköztem az egyik törölközővel, majd a hajamra csavartam a másikat. Magamra kaptam a köntöst és megmostam a fogamat.

Azzal, hogy tisztán léptem ki a fürdőszobából a közérzetem is megváltozott. Megbántam hogy elüldöztem Harryt a feldúlt viselkedésemmel, mivel úgy éreztem sürgősen beszélnem kell vele. Magamra kaptam a számomra kikészített fekete ruhákat és az ajtóhoz siettem. Hiába rángattam jobbra-balra, hiába téptem a kilincset az ráccsal felszerelt ajtó nem akart kinyílni. Minden próbálkozásom egyértelműen hiábavaló volt. Feladtam az értelmetlen energiapazarlást és lehuppantam az ágyra. Épp hogy csak kényelembe helyeztem magam, az ajtó ismét kivágódott.

-Mégis honnan tudtad hogy rád várok? - kérdeztem meglepve, ugyanis gyanúsnak tűnt a helyzet.

-Nézz a sarokba. - mutatott Harry a szoba jobb sarkában működő aprócska kamerára.

Zöld jelzés villogott rajta ami annyit tesz: a kamera működésben van és minden mozdulatomat árgus szemekkel figyeli.

-Gondolhattam volna hogy állandó megfigyelés alatt állok. Mint egy pszichopata gyilkos, vagy mint egy kísérleti patkány...  - sóhajtottam dühösen.

-Na jó én ezt így nem csinálom, jelezz ha befejezted a nyavalygást és visszajövök. - indult meg a göndör az ajtó felé.

-Ne, Harry várj. Esküszöm befogom a pofám.  - kiáltottam, mire Harry felhúzott szemöldökkel visszapillantott rám.

Azt hittem arra vár hogy bocsánatot kérjek vagy ilyesmi, de mikor újból szóra nyitottam volna a szám akkor csendre intett.

-Beszélnünk kell, választ kell hogy adjak kérdéseidre.-mondta egy sóhaj kíséretében, nekem pedig felcsillant a szemem -De vannak dolgok amiket én sem tudok, vagy csak szimplán nem közölhetek veled.-hűtött le azonnal.

Felültem az ágyon és érdeklődve pillantottam rá ezzel jelezve, hogy kezdheti.

-Először is: én Harold Styles vagyok, a te szemedben egy bűnös emberrabló, aki fogva tart és minden felé ráncigál magával a kereszttűzben, de igazából a védelmeződ vagyok. Szóval  én csak védeni szeretnélek, de időnként eléggé megnehezíted a dolgom, amikor megmakacsolod magad és nem akarsz hallgatni rám, miközben a kérdéseiddel bombázol. Tehát egy maffia szervezet tagja vagyok. Itt mindenki az olasz maffiának dolgozik, akinek a székhelye Rómában van.  Amerikába is kiterjeszkedett, ezzel növelve a hatalmát. Kezdetben fegyver kereskedelemmel foglalkoztunk, majd a későbbiekben kábítószert is csempésztünk.  A főnök Gambinio Rossi, aki 20 éve Dél- és Közép-Európa és az USA legjelentősebb maffiahálózatát hozta létre. Először testvéreivel és néhány megbízhatóbb barátjával indult útnak a feketekereskedelemben, mára viszont körülbelül 150 ember van szétszórva az ország különböző pontjain, de lényegében mi mind egy csapat vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a Corleone család, csak lényegesen többen vagyunk. Viszont néhány hete azt az utasítást kaptuk a Nagy Főnöktől, hogy az Egyesült Államokban él egy Aisha Winslow nevű, fiatal lány, aki nagy veszélyben van és valamilyen megfoghatatlan okból kifolyólag, minél gyorsabban Olaszországba kell juttatnunk, egyenesen neki. Az okát nem tudom, de a legszigorúbb parancsokat kaptuk. Felső utasítás.-mutatott mutatóujjával az ég felé.

-Mikor megkaptunk minden szükséges részletet és adatot, engem neveztek ki arra, hogy egy pontosan kidolgozott terv alapján vigyelek téged Olaszországba. Minden szépen is ment, de új információ birtokába jutottam, amiről úgy éreztem, hogy neked is illik tudnod.-mondta mélyen a szemembe nézve.

-Mondd! - tátogtam merev arccal.

Tátott szájjal, visszafojtott lélegzettel hallgattam a beszámolóját.

-Gambinio Rossi valóban Európa és az egyesült államok legnagyobb maffiája, viszont van itt még egy aki hasonló hatalommal bír és tiszta-szívből gyűlöl minket. Ő pedig Igor Alexeev, az orosz maffiafőnök. Leginkább a kegyetlenségéről híres,ezért még a mi embereink is rettegnek tőle. De nem itt van a probléma forrása. Nemrégen készített egy feketelistát, amin azon emberek neve szerepel akiket meg akar ölni vagy meg akar szerezni magának. Vannak rajta konkrét személyek, de vannak családtagok, barátok, ismerősök, rokonok és megfejtetlen betű, valamint szám kódok is. Egyszóval egymáshoz közel, vagy akár távol álló emberek. Valamiért, a te neved is rajta van a listán Aisha és az orosz csak azért utazott ide Moszkvából,  hogy elkapjon.-mondta kicsit halkan Harry, nekem pedig megfagyott ereimben a vér.

A rengeteg új információt szörnyen nehezen dolgoztam fel. Az agyamban buta gondolatok cikáztak, miközben mereven bámultam Harryt.

-Minden világos? - kérdezte a göndör, majd felemelte az államat hogy a szemébe nézve mondjam ki a választ.

Némán bólintottam és mély levegőt vettem. Az egész történet hihetetlennek tűnt.

-Miért? - kérdeztem hunyorogva.

-Ha tudnám sem mondhatnám el. - vonta meg a vállát Harry és szemében őszinte komolyság tükröződött.

A szoba kellemes hűsét eközben egyre forróbbak éreztem, a szemem pedig megfáradt a homályos fényben. A torkom vízért könyörgött, de nem voltam szomjas. Harry ragyogóan zöld szemei engem fürkésztek, kezét biztatóan a combomra helyezte. Először éreztem azt hogy velem van és valóban az én oldalamon áll. Nem tudtam benne teljesen megbízni és kissé kételkedtem a történetével kapcsolatban, de valahol mélyen legbelül tudtam hogy ő az egyetlen akire számíthatok. Persze ott volt bennem az erős kétely hogy Harry nem mondd el nekem mindent, de hát mit tudtam volna tenni? Egy lehetőségem volt, mégpedig hinne a göndörnek és engedelmeskedni neki. Pocsék érzés volt hogy csak egy út állt előttem és nem volt más választásom. A percek ezalatt aggasztóan gyorsan teltek, Harry pedig még mindig szótlanul ült az ágy végében miközben kezét nyugtatóan a combon pihentette.

-És, most mégis mihez kezdünk? Várunk amíg el nem kap és ki nem végez az orosz? - kérdeztem aggódva.

-Holnap hajnalban egy biztonságos helyre viszlek. Ott kivárjuk még a legnagyobb veszély lecsillapodik, hiszen amíg az orosz a nyomunkban van lehetetlen téged biztonságosan kijuttatni az országból. - magyarázta Harry.

-Mégis meddig kell várnunk? - szóltam közbe.

-Nem tudom, ez sok mindentől függ. - felelt a göndör.

Csüggedten hajtottam le a fejem és a szoba börtönre emlékeztető falait bámultam. A tudat hogy veszélyben vagyok őrjítő volt. Sosem éreztem még ahhoz hasonló félelmet és azt kívántam bár csak soha ne is kellett volna megtapasztalnom. A fejemben fegyverek ropogását és az üvöltő oroszok hangját hallottam, szinte teljesen elveszítettem az irányítást.

-Aludj egy kicsit. Este rengeteg dolgunk lesz és szeretném ha jó formában lennél. - parancsolta Harry határozott hangon. 

-Miért? - kérdeztem meglepve.

-Pár óra múlva minden kiderül Aisha...

4.fejezet

Az országúton kocsikáztunk a végtelen semmibe. Nem tudtam mennyi az idő, de dél már biztos elmúlt. Csendben utaztunk, én pedig hallottakat emésztgettem. Egy orosz maffia meg akart engem ölni, de ezt az elmúlt pár óra eseményei is bizonyítják. Ez magában elég félelmetesen hangzott, ráadásul úgy tűnt Harry sem tudja miért pont én vagyok a célpont. Fejemet az ablaknak támasztva gondolkoztam. A göndörnek meg kell védenie engem, hiszen állítása szerint ez a ő kötelező feladata. Óvnia kell engem Igor Alexeevtől, az orosz maffiafőnöktől, akinek történetesen rám fáj a foga. Itt van a kérdés, ami számomra nyitott kapu: Miért? Miért pont én? Ha már ennyire a sírban szeretne látni az orosz, akkor tennem, vagy csinálnom kellett valamit, ami feldühítette. Világéletemben New York-i lány voltam és az anyámmal éltem. Eddig azt sem tudtam, hogy Igor Alexeev létezik, most meg hirtelen üldözötté váltam.

A hasam megkordult, ezzel jelezve, hogy ennem kéne. A különböző érzések és gondolatok, teljesen lekötötték a figyelmemet, így észre se vettem az éhség maró ízét a torkomban.

-Nincs véletlenül valami kajánk? Borzasztó éhes vagyok...-kérdeztem a vezető Harrytől.

-Egy kicsit még bírd ki, nemsokára odaérünk. - felelt a göndör, majd a telefonja után kapott, és tárcsázott egy számot.
-Mégis hová? - kérdeztem, de Harry lepisszegett.
Körülbelül 10 percet beszélt a mobilon, és mindeközben hevesen gesztikulált. Arcáról erős idegesség tükröződött, a szemei alatt lévő karikák megfeszültek. Az keze ökölbe szorult, majd zavartan rám pillantott. Tekintete villámokat szórt, de úgy éreztem nem rám haragszik. Valami egészen másról volt szó.
Harry váratlanul dühösen tette a le telefont, majd a hátsó ülésre dobta.
 -Minden rendben?  - kérdeztem, de bárcsak ne tettem volna.
-Istenem Aisha, hogy a fenébe kérdezheted ezt? Azt hittem ennél okosabb vagy, de ezek szerint tévedtem. Az orosz a nyomunkban, kicsúszunk az időből és te azt kérdezed minden rendben van-e? Hát ha magadtól nem jöttél volna rá, akkor közel sincs minden rendben, és minden cseszettül miattad van. - csattant fel Harry, majd minden ok nélkül a gázra lépett. A gumik ismét felkavarták a port, és őrülten nyikorogtak.
-Persze tedd csak azt amiben a legjobb vagy. Fogd rám az egészet, mikor én azt sem tudom mi a franc történik. - vágtam vissza, de nem érkezett válasz.
Rettentő mérges lettem Harryre, akár egy kanál vízben megtudtam volna fojtani. De valahol legmélyen ott motoszkált bennem a tudat hogy a göndör nélkül engem simán eltesznek láb alól. Csendben duzzogtam, és szörnyen megbántam hogy előző este odaadtam magam Harrynek, és mindent hagytam neki. Óriási, visszavonhatatlan hiba volt és ezt csak akkor kezdtem megérteni.
Eközben Harry lehajtott az országútról és egy fenyőerdő melletti keskeny sávban haladtunk tovább. A fák az égig értek, rajtuk kívül semmit sem lehetett látni. Itt már nem tűzött úgy a nap, sőt meglehetősen hűs idő volt odakinn. Szürke felhők borították az eget, ami szinte lehetetlennek tűnt a korábbi verőfényes napsütés után. Harry céltudatosan vezetett egyre beljebb az erdőbe, én pedig kénytelen voltam bízni benne.
Hirtelen fordulatot vettünk és egy földes, eléggé döcögős úton mentünk végig. Kezdett kíváncsivá tenni, hogy hova is megyünk pontosan, amit szóvá is tettem.
-Hová is megyünk mi?-kérdeztem.
-A bázisra.-felelte tömören Harry.
-Milyen bázisra?-érdeklődtem.
-Egy bázisra megyünk ahol megpihenhetünk és biztonságban vagyunk. Ennyi Aisha.-zárta le a témát ellentmondást nem tűrő hangon.
Be kellett érnem ezzel a válasszal, majd hátradőltem és mereven az utat bámultam. Nem sokkal később letértünk a földes ösvényről és egyenesen belehajtottunk, a bokrok és a fák sűrű lombkoronáinak leesett maradványai közé. Levelek és ágak súrolták a kocsit minden irányból. El sem tudtam képzelni, a sofőröm, hogyan lát ki a szélvédőn. Mikor átértünk a törmelékeken egy teljesen új világ tárult a szemem elé. Egy nagyon meredek leejtőn hajtottunk lefele, de ahogy földet értünk ismét betonnal borított, szűk út fogadott minket. Egy kicsi patak csörgedezett mellettünk. Olyan volt, mintha egy kisebb szakadékban mennénk, ugyanis mellettem nem fák suhantak el, hanem kőfal. A kőoszlop tetején, viszont erdő virított. Onnan jöttünk. Egyszer csak a patak eltűnt mellőlünk és egy keskeny részéhez érkeztünk a szakadéknak, ahol egy hatalmas kovácsoltvaskapu állt. Megálltunk előtte, Harry pedig kiszállt az autóból anélkül hogy bármit is mondott volna.
-Hé, ne hagyj itt!-kiáltottam utána a nyitott ajtón keresztül.
Harry visszafordult, majd feltette a mutatóujját, jelezve, hogy mindjárt visszajön. A kapu fölött volt egy kamera ami vette Harry minden lépését, aki a kapu szélén lévő, fedett kódolóhoz állt és beütötte a számokat, amik valószínűleg a bejutáshoz voltak szükségesek. Az átjáró elkezdett lassan kinyílni, miközben Harry visszaült mellém az autóba. Némán vártam, vajon most mi fog következni.
Behajtottunk a nyitott bejárón. A látvány észveszejtő volt. Egy hatalmas épület állt ott, látszólag a legmodernebb biztonsági rendszerrel és technikai védelemmel felszerelve. Előtte a mi kocsinkhoz hasonló terepjárók járók parkoltak, természetesen egytől- egyig, mind fekete volt. Az erődítmény egyes pontjain, katonáknak nem mondható, de Harryhez hasonlóan jól képzett és felfegyverkezett emberek járőröztek. Leálltunk a többi kocsi mellé.
-Szállj ki, sietnünk kell!-mondta nem túl kedvesen.
Kinyitottam az ajtót és meztelen talpammal megéreztem a köves betont, ami szerencsére, már hűvös volt. A göndör a csomagtartóból kivette, a féltve őrzött fekete táskát majd szúrós tekintetét egyenesen rám szegezte.
-Gyere utánam!-parancsolta, azzal elindult az épület irányába.
Az egész hely úgy festett mintha még egy atomrobbanást is kibírna. Sziklaszilárd alapok, és tömör kőfal. Harry minden hozzá hasonló fegyveresnek intett, majd ők is a nyomunkba szegődtek. Egy fekete üvegajtó irányába tartottunk, én pedig félve baktattam a göndör nyomában.
Mikor az ajtóhoz értünk Harry nagyot rántott a kezemen és egy laza mozdulattal betaszított a gyengén megvilágított helyiségbe.
-Styles? - kérdezte egy öblös, mély hang a sötétből.
-Itt a lány Alfredo. - morogta Harry, majd előre lökött.
Sebezhetőnek és védtelennek éreztem magam mivel azt sem tudtam hogy pontosan hányan figyelnek engem a sötét szobában. Erős dohány és whisky szag terjengett a helyiségben amitől enyhe hányingerem lett. A gyomrom görcsölt, a szívem pedig hevesen dobogott a torkomban.
-Késésben vagyunk, a lányt minél hamarabb ki kell juttatnunk Amerikából. - hadarta Alfredo.
-Tudom, ráadásul van egy kis probléma. - sütötte le a szemeit Harry.
-Nem engedhetünk meg semmilyen problémát. - kiabált az idegen, dübörgő hangja pedig betöltötte az egész teret.
-Az oroszról van szó. Úgy tűnik nekik is Aisha kell. - bökte ki a göndör.
Alfredo lassan állt fel, majd némán közeledni kezdett felém a sötétségből. Torz alakja egyre csak kirajzolódott a szüntelenül gomolygó füstben.
-Mégis mi a franc köze van az orosznak a mi ügyünkhöz? - kérdezte miközben kezei súrolták az állcsontomat, de senki sem adott választ.
-Igor és az összes fegyveres a nyomunkba szegődött. - folytatta Harry, mire Alfredo erősen csóválni kezdte szakállas fejét és rágyújtott egy szivarra.
-A lányt vigyétek a fő épületbe és gondoskodjatok róla hogy csak annyit tudjon meg amennyit muszáj. Styles itt marad. - közölte ridegen.
Pár fekete ruhás férfi karon ragadott és kifelé kezdtek rángatni. A lábam nem érte a talajt, félelmemben akaratosan kapálóztam.
-Harry, ne engedd hogy bántsanak kérlek... - suttogtam, de a göndör rám sem hederített.
Nem tudtam mi ez a bázis és azt sem hogy kik ezek az erőszakos férfiak. Mindenkinek fegyvere volt valamint mindenki ugyanolyan koromfekete ruhát viselt min Harry.
A hurcolóim eközben egy másik épületbe vittek, ami sokkal inkább hasonlított egy főhadiszállásra mint az előző sötét hely.
-Aisha Winslow? Csakhogy végre itt vagy. - intett felém egy kellemes hangú középkorú nő.
Válasz helyett biccentettem.
-Federico, Lorenzo engedjétek már el! - szólt rá a nő az engem szorosan fogva tartó fegyveresekre, akik engedelmesen tettek le a földre majd elmentek.
A vékony, sötét hajú nő mosolyogva nézett végig rajtam. Fekete bakancsot és inget viselt, derekánál pisztoly domborodott.
-Ki maga? Hol vagyok? - kérdeztem bátortalanul.
-Patrizia vagyok de sajnos nem mondhatok többet. Gyere megmutatom, hol fogsz aludni.-mondta bizalmat sugározva felém.
Hátat fordított nekem, ezzel jelezve, hogy kövessem. Bátortalanul eredtem a nyomába, szorosan mögötte. Egy szűk folyosón haladtunk át, ami egy hatalmas térbe vezetett. A kör alakú teremben sötétszürke falak és enyhe félhomály uralkodott, amit a mennyezetről lógó lámpák gyér fénye okozott. A teremben fekete ruhás alakok nyüzsögtek, de arcukat alig lehetett kivenni a fény és a sötétbe olvadó öltözetük miatt. A fal mellett íróasztalok álltak. Rajtuk számítógépek, amik előtt erősen koncentráló emberek dolgoztak. Egy FBI főhadiszálláshoz hasonlított, csak sötétebb és félelmetesebb kiadásban.
A teremből folyosók vezettek ki. Patrizia bekanyarodott az egyikre, majd én is követtem a példáját. A folyosó végén egy csigalépcső vezetett le hosszasan a mélybe. A lenti részen alig lézengett pár ember és vérfagyasztó csend uralkodott. Egy széles, hosszú átjáró következett, amelynek két oldalán ajtók álltak. A sorszámukat a felettük lógó kicsi lámpák világították meg csupán. Az átjáró mellett egy kis asztal volt, amin két fekete öltönyös fickó, a szájukban szivarral kártyáztak.
-Fiúk! Vendégünk van.-mondta mosolyogva erőteljes hangnemben.
A két férfi, erre felkapta a fejét. Szivarjukat elnyomták, majd felálltak és felénk vették az irányt.
-Az új vendégünk Aisha Winslow, akinek itt lesz a szállása egy kis ideig.-mondta a nevemet erősen kihangsúlyozva.
A két férfi némán bólintott, majd ők is karon ragadtak és a jobb oldalon lévő első ajtóhoz vezettek. Az egyikőjük elővett egy kulcs csomót, azzal kinyitotta előttem az ajtót.
-Tessék-mondta.
 A szoba belül teljesen sötét volt, mivel nem kapcsolták fel a villanyt, ezért nem tudtam jobban szemügyre venni. Mielőtt beléptem volna, visszafordultam és vetettem egy pillantást a kísérőmre, Patriziara.
-Itt elválnak útjainak Aisha. Lehet még látjuk egymást, de az én feladatom ezzel véget ért.-mondta mosolyogva, de még nem ment el.
Beléptem a sötét helyiségbe és felkapcsoltam a villanyt. Bent ugyanolyan szürke falak és félhomály volt, mint az épület többi részében. Mindössze egy ágy, egy hozzátartozó éjjeliszekrény, egy ruhásszekrény és egy apró fürdőszoba fogadott. Se telefont, se TV-t, sem ablakot nem találtam. Az ágyon összehajtva egy komplett ruhaszett hevert. Egyszerű fekete spagettipántos atléta, egy koptatott farmer, valamint tiszta melltartó és alsónemű. Jobban szemügyre vettem a darabokat és rájöttem, hogy minden pont az én méretem. Ki akartam menni és megkérdezni Patriziat vagy az egyik fickót, hogy mégis mire véljem ezt az egészet, de megtorpantam az ajtóban, mikor beszélgetést hallottam. A résnyire nyitott ajtón füleltem a párbeszédet, ami a következő volt:
-Vigyázzatok a lányra, mert ha baja esik nekünk végünk. Semmi erőszak vagy agresszió.-hallottam Patrizia hangját.
-Akkor a 43-as kód lép életbe?-szólalt meg egy öblös férfi hang.
-Igen.-mondta tömören Patrizia.
-Csak egy éjszaka?-kérdezte a másik fickó.
-Csak egy. A lány Styles feladta, rajta kívül ne engedjetek be mást hozzá. Most már az orosz is a képben van, a lánynak a legnagyobb védelmet kell kapnia..-adta az utasításokat Patrizia.- Semmiképp nem halhat meg...

3.fejezet

Teljes gázzal száguldottunk az országúton, közben pedig üldözőink egyfolytában a nyomunkban voltak. Harry ijedten bámult a visszapillantóba, én pedig némán meredtem a semmibe.

-Harry, mi folyik itt?-szólaltam meg.

-Ne most!-kiáltott rám én pedig összerezzentem.

Hirtelen éles kanyart vettünk, teljes gázzal. Az ajtóba kapaszkodtam, mert úgy éreztem, hogy a biztonsági öv sem tart sokáig. Ezt folytattuk, még jó ideig. A kocsi kerekei vészesen nyikorogtak, a megengedettnél sokkal gyorsabban hajtottunk. Néha áttértünk a szembejövő  sávba, mire a többi autós vészesen dudált. Harry eszeveszetten rángatta a kormányt. A motelnél látott három terepjáró eközben folyamatosan a nyomunkban volt, és  mikor párszor hátrapillantottam mintha mindig egyre közelebb kerültek volna.

A kietlen pusztában, egy benzinkutat pillantottam meg. Harry is észrevehette, mert teljesen beletaposott a gázba. A kerekek hatalmas port kavartak, így mikor ismét hátra néztem, már nem láttam semmit a minket üldöző terepjárókból.

-Most mit csinálunk, van valami terved?-kérdeztem remegő hangon.

-Muszáj tankolnunk.-hadarta idegesen Harry, majd a sárágán villogó, üres tankjelre mutatott .

Homlokán izzadság cseppek gyöngyöztek és erősen az útra koncentrált. Hatalmas sebességgel érkeztünk meg, a benzinkút parkolójába, és beálltunk a legelső kúthoz. Mindketten tudtuk hogy leheteletlen vállalkozás megtankolni azelőtt, mielőtt az üldözőink  lecsapnának ránk, de bizakodtunk abban hogy mégis sikerül.

-Siess Harry! - kiáltottam a göndör után, aki szélsebesen pattant ki az autóból.

Szemeimet szüntelenül a közeledő terepjárókon tartottam, és rettegtem a lehetséges végkifejlettől. Szorongva doboltam meztelen combomon az ujjaimmal, de idegességem nem csillapodott. Az ablakból láttam ahogy Harry remegő kézzel tankol, de a tank szörnyen lassan töltődött fel.

Minden előzmény nélkül, váratlanul fegyverropogás hallatszott a közelből, s mikor hátra néztem egy csapat fekete ruhás, kigyúrt férfi közeledett a göndör felé, aki szitkozódva próbált elegendő benzint juttatni az autóba.

-Harry, vigyázz! - ordítottam, de akkor már késő volt.

Egy golyó célirányosan Harry karjába fúródott, ő pedig keservesen jajdult fel a fájdalomtól. Kezéből kiesett a benzinnel teli cső, majd odakapott a  vértől pirosló sebhez.

-Úristen!-kiáltottam fel hisztérikusan, mikor az eddig magabiztosan viselkedő fogva tartóm gyengének és elesettnek látszott. 

Kinéztem a lehúzott ablakon, a távolban pedig egy magas, körszakállas férfit pillantottam meg, aki higgadtan figyelte a történéseket. Amint észrevett a kocsiban, megakadt rajtam a tekintete. Egy másodperc erejéig farkasszemet néztünk. Nem csináltam semmit, csak dermedten, lélegzet visszafojtva néztem, ahogy a fegyverropogás megszűnik és minden szem arra férfira szegeződik. Valószínűleg ő volt a főnök. Egyszer csak felemelte mutató ujját és határozottan az én irányomba mutatott.

-девочка! ( A lányt!) -kiáltott. 

Nem értettem mit mondott, de biztos nem azt kérte hogy hagyjanak békén, hiszen a sok agresszív férfi hirtelen egyszerre indult meg az én irányomba. 

Rémülten Harryre kaptam tekintetem, aki  fájdalomtól  szenvedve a kocsi oldalán állt, és minden erejével elő próbálta elővenni  fegyverét. 

Tudtam hogyha Harrynek nem sikerül időben fegyvert rántania akkor megölnek mindkettőnket,és ez óriási kétségbeeséssel öltött el. Tennem kellett valamit, méghozzá azonnal.
Szétnéztem magam körül, hátha találok egy pisztolyt, vagy valamilyen fegyvert az ülés alatt, vagy egy titkos rekeszben. Remegve nyitottam ki a kesztyűtartót és legnagyobb örömömre megtaláltam amit kerestem. Esetlenül kezembe vettem a nehéz lőfegyvert. Sosem csináltam ilyet, ezért bénán megfogtam, úgy, hogy a mutató ujjam a ravaszon legyen. Karjaimat kinyújtottam és próbáltam a felénk közeledő csoport irányába célozni. Reméltem hogy a golyó a tömegbe talál, és ez elegendő egérutat biztosít majd nekem és Harrynek. A célzás azonban nem nagyon sikerült gyors levegővételem és folyamatosan remegő kezem miatt. Mély lélegzeteket vettem, majd minden gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Egy  hangos pisztoly dörrenés után egy öblösen üvöltő férfi hangját hallottam. Bátorságom előtérbe került, ezért úgy döntöttem még egy golyót kieresztek a tárból. A szakállas pasas irányába céloztam, de túl hamar lőttem. A golyó, az egyik fekete terepjáró szélvédőjébe csapódott, és ripityára törte azt. A férfi ránézett a kocsira, én pedig észrevettem, amint előző lövésem áldozata a combját szorítva biceg hátrafelé. 

Teljesen döbbenten a szám elé kaptam a kezem és visszanéztem a megrongált terepjáróra. Nem hittem a szememnek. Nem hittem el, hogy ezt tényleg én csináltam.

A lövések váratlanul abbamaradtak, Harry pedig nyöszörögve szállt be mellém az autóba. Karjából ömlött a vér, arca sápadt volt, akár egy halotté. Mély nyílás tátongott izmos karján, de ő ezzel mit sem törődve, a fogait összeszorítva a kormányra tette kezét, és gázt adott. A gumik tolatás közben csikorogtak a forró betonon, a talaj pedig szinte füstölt. Üldözőink tétován figyelték ahogy Harry ráhajt az országútra, de nem követtek minket. Nem tudtam miért, de nagyon örültem neki.
Őrült tempóban haladtunk, én pedig döbbentem figyeltem a némán szenvedő göndört, aki látszólag ügyet sem vetett arra hogy csúnyán meglőtték.
-Harry, te még mindig vérzel. - suttogtam, és óvatosan megérintettem jéghideg karját .
-Fogd be Aisha, kutya bajom.- dadogta Harry remegő ajkakkal, majd a fájdalomtól nyüszítve feljajdult, és ellökte a kezem.
-Kérlek engedd hogy segítsek, muszáj ellátnunk a sebed, különben elvérzel. - könyörögtem, de Harry válasz helyett csak megvonta a vállát.
-Azt mondtam fogd be, világos? - pillantott rám, de tekintete a szokásosnál homályosabb volt.
Aprót bólintottam majd csendben néztem ki a sötétített ablakon. Nem láttam semmit csak határtalan, soha véget nemérő pusztát. A nap szinte perzselt, egy felhő sem volt az égen. Harry mereven nézett előre és próbálta elrejteni, a seb okozta fájdalom érzéseit meggyötört arcán. Szótlanul utaztunk, de sofőröm karjából, megállíthatatlanul szivárgott az élénkpiros vér.
-Húzódjunk le!-parancsoltam rá. Összeráncolt szemöldökkel dühösen meredt rám.
-Minek?-kérdezte.
-Muszáj csinálni valamit a karoddal, és ezt te is tudod.-fordultam felé és amint megpillantottam, hogy már az ülésen is vértócsa keletkezett. Az ájulás határán voltam a látványtól.
-Aisha nem érted, hogy nem állunk meg? Nem vesztegethetjük az időnket.-emelte fel a hangját.
Hirtelen felment bennem a pumpa. Elegem volt abból, hogy így beszélt velem. Tudtam hogy kezelésbe kell vennem a sebét, különben elvérzik és meghal. Én meg az iszonyatos mennyiségű vér látványától, szintén meghalok. Elöntött a méreg és bátorságom előtérbe került abban a pillanatban, ezért kiadtam magamból mindent.
-Na ide figyelj. Torkig vagyok azzal, hogy így beszélsz velem. Elegem van abból, hogy nem mondasz semmit arról, miért kellett elrabolnod, valamint mik a terveid velem. Végig éltem egy számomra ismeretlen és félelmetes, csoport férfi, támadását gépfegyverrel! Pisztoly volt nálam életemben először és használtam is! Szóval jó lenne, ha nem játszanád a nagy menőt és hagynád, hogy ellássam a sebed vagy mindketten meghalunk, ezen az isten háta mögötti helyen.-kiabáltam rá minden dühömet kiadva.
-És akkor nem is beszéltünk a moteles kis incidensről...-tettem hozzá.
Valahogy nem éreztem ezúttal annyira kínosnak a témát. Talán a harag elnyomta bennem valahol mélyen. Harry erre a témára rám kapta tekintetét és megbánás jeleit láttam rajta.
-Tényleg, én...-kezdte ezúttal normális hangnemben, de közbevágtam.
-Nem érdekel, csak húzódj le.-mondtam dühösen.
Harry teljesítette kérésemet és lekanyarodott a poros országútról. Kilöktem az ajtót, majd mezítláb megközelítettem a csomagtartót. Felnyitottam, de a fekete táskán és pár fegyveren kívül semmit nem találtam. A tágas tér legtávolabbi pontjában, a sok pisztoly alatt megláttam valami fehéret. Szerencsémre az elsősegélydoboz volt. Kivettem, viszont mielőtt lecsuktam volna az ajtót, vettettem magamra egy pillantást. Még mindig fehérneműben álltam, a lábfejem koszos volt, a talpam pedig sajgott. Egy sóhaj kíséretében lecsuktam az ajtót és visszabaktattam vérző göndörhöz.
-Mutasd!-hajoltam közelebb a sebhez.
Amint hozzáértem Harry felszisszent a fájdalomtól.
-Ez bizony csúnya. Muszáj lesz kiszednem a golyót, aztán fertőtlenítenem kell a sebet.-mondtam neki, miközben steril szike, vagy kés után kutattam a fehér dobozban.
-Oké, csináljuk.-válaszolt magabiztosságot színlelve.
Mikor megtaláltam, amit kerestem, rákoncentráltam a sebre. Mielőtt bármihez is hozzáláttam volna, ránéztem Harryre.
-Mindent megpróbálok, de még sosem csináltam ilyet.-figyelmeztettem.
-Nem érdekel, csak csináld!-mondta mereven előre nézve, én pedig hozzáláttam.
Megrémített a tudat hogy egy szikével kell kimetszenem egy golyót egy élő, mozgó, lélegző ember karjából, de nem volt más választásom. Elhessegettem a félelmet, és hozzáláttam. A szike hideg, fém nyelén csúszott a kezem, de nem adtam fel. Kezdetben félve, majd egyre határozottabban próbáltam kiszedni a golyót a mély sebből. Harry iszonyúan ordított a fájdalomtól, de nem hagytam abba, hiszen tudtam hogy jót teszek vele. Esetlenségem elillant, és hosszas szenvedés után sikerült eltávolítanom a golyót. Harry fogait összeszorítva sziszegett, én pedig kissé megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
-Végeztél már? - szisszent fel  a göndör, mire én megráztam a fejem.
-Még fertőtlenítenem kell, nehogy elfertőződjön. - morogtam, majd újra keresgélni kezdtem.
Se a csomagtartóban, sem az elsősegélydobozban nem találtam semmilyen alkoholtartalmú fertőtlenítőszert.
-Harry, van a kocsiban bármilyen alkohol? - kérdeztem ingerülten.
-Az ülés alatt. - motyogta, én pedig egyből odahajoltam.
Egy üveg vodkát találtam az anyósülés alatt, így hát kénytelen voltam azt használni. Óvatosan öntöttem a sebre, mire Harry nyögdécselni kezdett. Ökölbe szorította a kezeit, és mély levegőt vett.
-Megvagy? - kérdeztem bizonytalanul.
-Jól vagyok. - jelentette ki a göndör rezzenéstelen arccal.
Miután végeztem, lazán bekötöttem a karját, és óvatosan töröltem le az alvadt vért a seb körül.
-Mielőbb orvoshoz kell menned. Az én eljárásom nem tökéletes, és nem akarom hogy miattam bajod essen.- motyogtam, majd mindent visszapakoltam a csomagtartóba.
Harry nem válaszolt, csak némán vizslatta a karjára erősített műpólya kötést.
A nap eközben marhára égette a meztelen vállam, és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a ruháim nélkül. Nem voltam tisztában Harry jövőre vonatkozó terveivel, de szükségem volt tiszta ruhákra, és folyadékra is, mivel rettentő szomjas voltam. Visszaszálltam Harry mellé a kocsiba, aki csendesen matatott valamit a kesztyűtartóban.
-Harry, most mihez kezdünk? - kérdeztem, de egy jó darabig nem érkezett válasz.
-Muszáj szállást találnunk mielőtt lemegy a nap. Az oroszok nem fognak csak úgy leszállni rólunk. - makogta pár perc késlekedés után, majd a sérülés mentes kezét a kormányra helyezte és gázt adott.
-Milyen oroszok? Ezek oroszok voltak? Szerinted utánunk jönnek? - kérdeztem kétségbeesve.
-Igen Aisha, ez a híres orosz maffia-banda volt, és hálát kell adnunk hogy sikerült élve megmenekülnünk előlük.- hadarta Harry, és hangjából ítélve ő is rettentően tartott az oroszoktól.
-Mégis mit akarnak tőlünk? Miért kellek nekik? - kérdezősködtem tovább.
-Gőzöm sincs, de ha maga Igor Alexeev is téged akar, annak nem lehet jó vége. - mondta, majd a szemembe nézett. Pillantásában erős félelmet véltem felfedezni.
-Igor kicsoda? - néztem értelenül.
-Igor Alexeev, az orosz maffiavezér, aki sosem adja fel...

2.fejezet

Óvatosan nyomtam le a kilincset, attól tartva, hogy bármilyen apró neszre Harry visszajön. Az ajtó a legnagyobb meglepetésemre nyitva volt, de kellett pár perc hogy ez eljusson az agyamig is.

Résnyire nyitottam ki, és félve kikukucskáltam. Friss levegő csapta meg az arcomat, és a távolban a széles, poros országutat láttam. Elhatároztam: most vagy soha. 

Hirtelen egy erős kar fonódott a derekam köré, az ajtó pedig az arcomtól hajszálnyira becsapódott. Lebuktam. Visítozni kezdtem, amit nem szabadott volna. Valahol reménykedtem benne, hogy a motel vékony, penészes falain át, van egy ember aki meghallja az éles visításom. 

Harry befogta kezével a számat, mire én beleharaptam a tenyerébe. Szinte tudtam hogy az az utolsó lehetőségem a szökésre, ezért mindent megpróbáltam. Kapálóztam, hátha sikerül kijutnom hihetetlenül izmos karjai közül. Rossz ötlet volt, ugyanis Harry még erősebben szorított, és a gyomromba nyilalló fájdalomtól hangosan feljajdultam.

-Miben állapodtunk meg?-suttogta dühösen a fülembe, miközben kulcsra zárta az ajtót.

Leheletétől libabőrös lettem. Másik kezével a torkomat fogta, de nem erősen. Pont, mint a zuhany alatt. Nem akart megfojtani, csak megfélemlíteni.

-Megkérdezem még egyszer Aisha. Miben állapodtunk meg?-mondta normális, de kissé erőszakos hangon. 

Mindkét kezét levette rólam, majd megragadta a karomat. Magával szembe fordított és el is vesztettem volna az egyensúlyomat, ha nem kap el. Kezei bilincs ként csukódtak ismét karjaimra és így húzott közelebb magához, egészen addig amíg mellhasának nem ütköztem. Felnéztem a tőlem egy fejjel magasabb srácra, akinek düh izzott gyönyörű zöld szemeiben. Mélyen, zihálva lélegzett. Jobban megnéztem az arcát apró hibákat keresve, de minden vonása tökéletes volt. Szívem hevesen vert, de most már nem csak a felgyülemlett izgalomtól és félelemtől. Első látásra beleszerettem, pedig nem lett volna szabad. Hosszan néztünk egymás szemébe.

-Kérlek szépen ne csináld ezt. Nem akarlak megölni.-szűrte a fogai között, miközben a nyakán szinte kidagadtak az erek. 

Lassan bólintottam, és zavartan ide-oda pillantgattam. 

Még mindig erősen tartott, mikor elkezdett az arcomhoz hajolni. Megdermedtem és nem tudtam mit tegyek. Még mindig mélyen a szemeibe néztem, amikor Harry váratlanul megcsókolt. Ajkait erőszakosan nyomta az enyémekre. Lefagytam és nem akartam visszacsókolni. Tenyereimet mellhasára tettem és finoman próbáltam eltolni magamtól. 

Megérezte, hogy én ezt nem akarom, ezért a durva csókból átváltott egy érzékibb, szenvedélyesebbre. Annyira jól esett, hogy mindenem elgyengült. Kezei a derekamon és az oldalamon jártak föl-alá. Karjaimat nyaka köré fontam és önkéntelenül is puha tincseivel kezdtem játszani. Most már én is csókoltam őt, a levegő pedig kezdett forrósodni.

Tudtam, hogy butaság amit csinálok, de a Harry iránt táplált vágyam, megbénította az agyamat és másra sem tudtam gondolni,csak arra, hogy akarom. Képtelen voltam parancsolni a testemnek, gondolkodás nélkül cselekedtem. Amit csinálsz, felelőtlen és veszélyes! - hallottam anyám hangját a fejemben. Mindig is arra tanított, hogy kerüljem az ilyen helyzeteket. Minden szép, óvó szó abban a percben szerte foszlott, és utat engedtem egy eddig nem ismert énemnek.

Harry nyelvével simogatni kezdte az alsó ajkamat ezzel újból bejutást kérve a számba. Örömmel engedelmeskedtem, majd nyelve átcsúszott a számba, ezzel táncra hívva az enyémet.
Néhány perces vad csókcsata után, Harry kigombolta a rövidnadrágom gombját, és áthúzta fejem fölött a még enyhén vizes fehér pólómat. Könnyedén kiléptem nadrágomból majd én is megszabadítottam laza, fekete felsőjétől. Ujjaimmal az övét próbáltam kikapcsolni, miközben a nyakamat lepte el nedves csókokkal. Ezzel a tettével totálisan megbabonázott, így nem tudtam fojtatni amit elkezdtem. Hirtelen ledobott az ágyra, és magának oldotta meg a nadrág kérdést. Miközben megszabadult a már kissé szűkös boxerétől, végig rajtam tartotta szemét és tekintetével szinte felfalt. 

Fölém mászott, majd újból megcsókolt. Ajkai megint a nyakamat támadták meg, ezúttal viszont egyenesen szívta a bőröm. Halkan felnyögtem, mire Harry elmosolyodott. Végig puszilta az áll vonalamat és így haladt lejjebb. Hátam mögé nyúlva kipattintotta a melltartómat, majd ragyogó szemmel nézte a melleimet. Nem volt túl durva, de nem volt nagyon gyengéd sem, ez pedig beindított.

Nem akartam semmilyen előjátékot, rögtön a tárgyra akartam térni. A pulzusom az egekbe szökött, és azt vártam mikor teszi már meg az első lépést Harry.

A göndör hirtelen magára rántott, miközben újból vadul megcsókolt...

Hosszas órákat töltöttünk egymással, majd végül Harry pucér mellkasán pihent meg a fejem. Mindketten csapzottak voltunk és szaporán vettünk levegőt. Nagyon jól éreztem magam vele, de közben mégis zavart voltam. Tudtam hogy nem lett volna szabad lefeküdnöm az el-rablómmal, de valahogy nem tudtam őszinte megbánást tanúsítani.  A fiú azonban nem látszott olyan boldognak mint én, sőt. Komor arckifejezéssel meredt a semmibe, és meglehetősen bosszúsnak látszott. Arra gondoltam mit rontottam el, és vajon hogy tudtam volna Harryt elég boldoggá tenni. Gondolat menetemből  ő zökkentett ki.

-Ezt nem lett volna szabad, irtó nagy barom vagyok. - szólalt meg pár perc néma csend után, majd megpróbált könnyedén lerázni magáról.

-Ne haragudj. - motyogtam, majd távolabb csúsztam tőle a régi franciaágyon. 

-Mindegy, felejtsük el oké? Úgyse jelentett semmit. - makogta, majd kérdőn rám pillantott.

-Ja, ez nem jelentett semmit.- ismételtem, majd csalódottan a másik oldalamra fordultam.

Meztelen testemet az ágy szélén heverő nyirkos ágyneműbe csavartam, majd alvást színleltem. Szörnyen bántott hogy Harry csak egy hibaként tekintett rám, és jobb szerette volna elfelejteni hogy egyáltalán hozzám ért. Nekem ez igenis jelentett valamit...

Reggel hangos kiabálásra lettem figyelmes. Komótosan kinyitottam a szememet, és homályosa Harryt pillantottam meg, ahogy engem kelteget.

-Aisha öltözz, gyere gyorsan!-mondta dühös, parancsoló hangon, de szemében aggodalmat és enyhe félelmet véltem felfedezni.

-Miért?-kérdeztem reggeli rekedtes hangon, miközben felültem, a takarót szorosan magam elé szorítva.

-Csak siess mielőtt...-mondta és az ajtó felé nézett, de már nem tudta befejezni. 

Minden olyan zavarosan és gyorsan történt. Én is az ajtó irányába kaptam a tekintetem. Hirtelen sok, apró lyuk keletkezett rajta, és a falon szabálytalan alakzatban. A számomra csak a  filmekből ismert, fegyver ropogás hallatszott a kinti távolból. Reflex szerűen magam elé kaptam a kezem és magam köré csavart takaróval, lefeküdtem a földre. Lőttek ránk, igazi fegyverekkel. Az ágy mellett kúszva, kezeimet a fejemre tettem ezzel védve magamat a rám eső apró, de mégis sok törmeléktől. Mikor az ágy lábához értem, rá néztem a kereszttűzben szorgosan ügyködő Harryre. A tegnap esti fekete nadrágja volt rajta, hátulján a két pisztollyal. A szobában szétszórt dolgokat próbálta beletuszkolni egy hatalmas fekete zsákba, ami ránézésre elég nehéznek tűnt. Kezeit ő is maga elé tartotta, lehajolt és futott. 

Tekintetem körbe futtattam a szobában. Pillantásom megakadt fehérneműimen, amik az ágy lábánál hevertek. Még mindig lőttek minket és el sem tudtam képzelni meddig bírják ezek a vékony falak, na meg a rozoga ajtó. A golyók már szinte teljesen szétszaggatták a szobánkat, ezért gyorsan kellett cselekednem. Odakúsztam a fehérneműimhez és a markomban szorosan fogva azokat, tovább másztam az ágy másik felére. Sebesen, a földön fekve, felhúztam magamra a bugyimat, viszont a melltartó nehezebb volt. Amint a pántokat igazgattam a vállamon észre vettem, hogy remeg a kezem. Egyszer csak abba maradt a golyózápor és férfi üvöltések hallatszottak kintről.

Harry abban a pillanatban rémülten rám nézett aztán a fürdőszoba zárt ajtajára. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik. Egy kis hezitálás után, odarohant a fekete táskához és felkapta.

-Gyere, indulunk!-kiáltotta és bement a fürdő szobába. Tudtam, hogy baj van, ezért kénytelen voltam bízni benne és reménykedni abban, hogy kitalált valami tervet.

-Csukd be az ajtót!-mondta idegesen és felém dobott egy kis kulcsot. Elkaptam, majd megpördülve bevágtam a rozoga ajtót. A kulcsot alig tudtam beleerőltetni a zárba, annyira remegett a kezem. Mikor sikeresen végre hajtottam amit Harry kért, vissza fordultam hozzá, a kulcsot meg elhajítottam.

-Fogd be a füled ez hangos lesz.-mondta nekem hátra sem nézve. 

Kezeimet a fülemre tapasztottam és úgy figyeltem, amint Harry egy betanult mozdulattal előrántja az egyik pisztolyt és négy, jól célzott lövéssel eltalálja, a kád feletti szellőző nyílás sarkaiban álló csavarokat. Erős karjaival megragadta a szellőző szélét és egy határozott mozdulattal letépte azt. Döbbenten néztem, amint a fekete táskát, jó mélyre behajítja azzal felém fordul.

-Most egy kicsit mászni fogunk, kövess végig engem, és ne nézz hátra.-adta ki az utasításokat. Könnyedén befúrta magát a szűkös helyre. Tanácstalanul közelebb léptem és azon elmélkedtem, hogyan fogok én oda bejutni. Egyik lábammal felálltam a kád szélére és megmarkoltam a szellőző szélét. Először belenéztem a sötét alagútba, aztán minden bátorságomat összeszedve elrugaszkodtam a kád szélétől, kezeimmel pedig behúztam magam, hogy ne essek hátra. Egy kisebb nyögés kíséretében beestem és előre pillantottam. Harry már valahol messze járhatott, ugyanis testét teljesen elnyelte a sötétség. Megijedtem, ezért sietve próbáltam kúszni ami a nem túl tágas helyen elég nehezen ment.

-Harry!-suttogtam elég hangosan.-Hol vagy?-másztam még előrébb.

-Itt vagyok, de siess. A bezárt ajtó nem tartja őket vissza örökké.-hallottam meg kétségbeesett hangját közvetlenül előttem.

Folytattuk utunkat a sötét, szűkös alagútban. 

Nem tudom mennyi ideig mászhattunk amikor Harry megszólalt.

-Most balra fordulj!-mondta. 

Tettem amit mond és szótlanul mentem utána. Rengeteg mindent szerettem volna kérdezni, de nem tudtam hol fogjak hozzá. Kérdések ezrei merültek fel bennem, amik válasz nélkül tovább kínoztak és még jobban elültették agyamban a félelem csíráit. Szemem kezdett hozzá szokni a sötétséghez és már láttam az előttem mászó Harryt. Még haladtunk egy ideig a végtelennek tűnő alagútban, mikor meg pillantottam egy másik szellőző rácsot. A kis réseken a tűző nap fényei jelezték, hogy arra van a kijárat. Ekkor Harry megszólalt.

-Itt a vége.-mondta, azzal megállt.

Cipzár hangját hallottam és fémek csörgését. Valamit elővett és a szívbajt hozva rám erősen verni kezdte a rácsot. A hatalmas csend ami néhány perce uralkodott elmúlt és a nyikorgó csattogó fémek ütődésétől visszhangzott. Harry néhány nagyobb ütés után leszedte a meglazult rácsot. A beszűrődő nap bántotta a szememet, de még így is láttam, hogy Harry visszatesz egy kalapácsot a táskába, amit aztán kilök valahova. A táskában lévő tárgyak hangosan koppantak. Harry a hátára fordult és a szellőző felső peremét fogva kihúzta magát. Lábait is kiszabadította és tompa puffanással ért földet. Én is hasonlóan cselekedtem. Hangosan felszisszentem, amikor meztelen lábammal megéreztem a forró, poros betont. Egy parkolóban voltunk, valószínűleg a motel oldalán. A sok tragacs kocsi közül kitűnt egy fekete terepjáró. Harry futó lépésben közelítette meg az említett járművet, majd a csomagtartót feltépve belehajította a cuccokat.

-Gyere gyorsan!-üvöltötte. 

Ekkor észbe kaptam és futni kezdtem a kocsi irányába.A beton felsértette a talpamat és a nap égette szinte meztelen testemet. Az erős sivatagi szél szemembe fújta, barna hajamat, de ennek ellenére tisztán láttam. Amilyen gyorsan csak tudtam kinyitottam az anyósülés ajtaját és bepattantam. Harry rögtön gázt adott, majd iszonyatos tempóban hátra tolatott. A kocsi kerekei nyikorogtak és szállt körülöttünk a por. Harry megkerülte a motelt, hogy arra menekülhessünk. Legnagyobb meglepetésemre, három hatalmas terepjáró állt a motellel szemben. Mindegyikben kigyúrt, magas fickók, hatalmas gépfegyverekkel. Amint meglátták a kocsinkat, egy körszakállas pasi felénk mutatott, miközben nyakán kidagadó erekkel üvöltött. Erre az összes fegyver cső ránk szegeződött én meg a félelemtől és a felismeréstől elkerekedett szemmel kiáltottam Harryre.

-Gyorsan!

Megint meghallottam a nem rég felismert fegyver hangokat, miközben Harry a gázra taposott. Minden sérülés nélkül kikanyarodtunk az országútra én pedig visszanéztem az épületre. Ledermedve visszafordultam, majd pát percig csak csendben ültünk és a látottakat emésztettük.

-Ez mi volt? Hol vagyunk? -kérdeztem felháborodottan.-Miért lőnek ránk? Miért akarnak megölni?-csuklott le a hangom, amint a könnyek utat törtek maguknak. Harry rám pillantott és könnyeim mögül láttam, hogy igazat fog mondani.

-Nem tudom, miért akarnak megölni, de egy biztos. Nekem meg kell védenem téged tőlük....

1. fejezet

Kellemes rázkódásra ébredtem, mintha egy kocsiban ültem volna. Fenyőillatú autóillatosító szaga csapta meg az orrom, és kellemes hűvös levegő áramlott be. Mély levegőt vettem az orromon keresztül, de annyira ismeretlenek voltak az illatok. 

Kissé kábának és erőtlennek éreztem magam, de teljesen a tudatomnál voltam. Nem volt erőm hogy kinyissam a szemeimet, sem arra hogy megszólaljak, csak mozdulatlanul ültem. Nyomást kezdtem érezni a fejemben, és szédültem is. 

Őrülten viszketett a combom, de amikor megpróbáltam megvakarni, nem mozdult a kezem. Olyan volt mintha erős ragasztó, vagy kötél fogná össze, képtelen voltam mozdítani. Gyengén próbáltam rángatni a karom, hátha enged a szorítás, de semmi értelme nem volt az egésznek. 

A számban keserű ízt éreztem, és nem kaptam levőt csak orromon keresztül. Mintha be lett volna tömve a szám, talán egy kendővel, vagy egy ronggyal.

Hiába próbáltam emlékezni hogy mi történhetett, semmi nem jutott eszembe. Üres volt az agyam. Az egész olyan volt mint egy rémálom, amiből képtelen voltam felébredni. A szívem a megszokottnál hevesebben vert, de az adrenalin miatt nem féltem, valamiért inkább izgatott voltam. 

A motor zúgás is arra utalt hogy egy autóban ülök, ami kicsit megrémisztett. A csukott szemeimmel is tökéletesen éreztem az erős, kinti fényeket. Nappal volt, fényes nappal. 

Lassan, és rettentő óvatosan nyitottam ki fáradt szemeimet, és nagyon megrémültem attól amit láttam.

Egy idegen terepjáróban ültem, és egy göndör hajú srác ült a volánnál. Borzasztóan kétségbeestem, és piszkosul tehetetlennek éreztem magam. 

Ijedten ébredtem rá hogy a szám tényleg be van tömve, és nem tudok segítségért kiáltani. A kezeim erős csomóval voltak a hátam mögé kötve, és a lábaimat is szorosan körbeölelte egy vastag kötél. 

A göndör nem is foglalkozott velem, mormolt valamit magának, de nem szólt hozzám. Idegesnek látszott, a homlokán pedig verejtékcseppek gyöngyöztek. 

Tanácstalanul néztem körbe az ijesztően tiszta kocsiban, de semmi különlegeset nem láttam. Úgy éreztem mintha lassan kezdene visszatérni az erőm, és óvatosan mocorogni próbáltam a fekete bőrülésen.

-A francba. Azt hittem totál ki leszel ütve még oda érünk.- fordult felém váratlanul a srác, én pedig mozdulatlanná dermedtem. 

Zöld szemeiben mintha a félelem csillogott volna, de a hangja mégis határozott, és kemény volt.

A  nyelvemmel mindeközben ide-oda tologattam a számban lévő rongyot, ami olyan keserű volt, hogy szinte marta a számat. 

A kétségbeesés teljesen a hatalmába kerített, így hát vadul rángatózni kezdtem, hátha történik valami. A göndör mérgesen fordult felém, és még egyik kezét a kormányon tartotta, a másikkal mélyebbre nyomta a számban lévő anyagot. Ellenkeztem, rúgkapálni próbáltam, de az idegen elérte amit akart, hiszen kezdtem ismét álomba merülni. 

Egy kósza, és meglehetősen ostoba ötlet jutott eszembe. Megpróbáltam kiköpni a rongyot, és pár sikertelen próbálkozás után félig már sikerült is.

-Maradj nyugton, különben véged.-mondta a barna hajú srác higgadtan, majd egy fekete pisztolyt húzott elő a kesztyűtartóból.

Ismét ledermedtem, a félelemtől pedig szinte teljesen lemerevedett a testem. Arra vártam hogy valami isteni csoda történik, és felébredek ebből a szörnyű álomból. 

Végül csend telepedett közénk, de valahogy nem tudtam megnyugodni. 

Nem tudtam hová tartunk, és milyen célból. 

Csak azt tudtam, hogy elraboltak, és ez nem volt túl megnyugtató.

Kis idő múlva a szemeim már bágyadtan csukódtak le, de én megráztam a fejem hogy nehogy elaludjak. 

A sötétített ablakon keresztül nem láttam semmit a külvilágból, és még csak lövésem sem volt hogy hová tarthattunk.

Álmosan próbáltam teljesen kiköpni a kábító rongyot, de hullafáradtnak éreztem magam. 

Utolsó erőmből próbáltam újra, és már szinte teljesen feladtam a küzdelmet. 

A fejem kábultan bukott a vállamra, és képtelen voltam nyitva tartani a szemeimet.

-Ez az, aludj csak Aisha Winslow, legalább nem fogsz ellenkezni. - mosolygott a göndör, s közben kivillantak hófehér, tökéletes fogai.

Nem értettem hogy honnan tudta a nevem, de nem is volt időm ezzel törődni. 

Kétségbeesetten próbáltam ébren tartani magam, de nem ment. Perceken belül újra mély álomba merültem...

Nem tudom meddig lehettem kiütve, de az egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valami szörnyen hideget érzek. Nem tudtam felfogni mi lehet ez csak annyit, hogy kellemesen hideg. 

Mintha a szemeimen valami súlyos nehezékek lennének, alig bírtam kinyitni. 

Végül érzékszerveim is visszatértek, ezért érezni kezdtem a rám hulló vízcseppek zajtalan koppanását a bőrömön. 

Tompán, de hallani kezdtem a külvilág zajait. Idővel minden erősebb lett. Erősebbnek  és hidegebbnek éreztem a vízcseppeket. Mintha egy zuhany hangját hallottam volna. 

A számból most már hiányzó,  kendő borzalmas, maró ízű anyagától lelassultak a reflexeim ezért egy darabig még tűrtem a rám zúduló folyadék hidegét, amit egy idő után halálosan hidegnek éreztem. Szemeim kipattantak és egy hatalmas levegőt vettem, mintha fuldokoltam volna. 

Tekintetem ijedten járt körbe-körbe a szobában. Félelem lett úrrá rajtam amikor rájöttem hol vagyok. Egy kádban feküdtem még mindig összekötött kezekkel és lábakkal. Csupa víz voltam és nagyon fáztam. 

A fürdőszobában, minden nagyon fehér volt: a fal, a csempe és a kád. A mennyezetről egy időnként pislákoló neon világított, ami bántotta a szemem. Minden nagyon vakító volt. 

Az összképet a talpig feketébe öltözött, göndör hajú srác zavarta meg.  Keze a zuhany csapján pihent és ijedten meredt rám.

-Basszus, már azt hittem kinyírtalak.-szitkozódott megkönnyebbülten, majd sóhajtott.

Én a döbbenettől meg sem tudtam szólalni. 

A srác egészen helyes volt szemből, úgy 20 éves lehetett. Nem úgy nézett ki mint egy emberrabló.

A kocsiban is láttam, de nem teljes egészében. 

Fekete rövid ujjú pólója alól kilátszódtak az izmos karján lévő tetkók. 

Az első, ami rögtön szemet szúrt a karján, az hatalmas, talán olasz felirat: Dolce Ebbrezza.

Gőzöm sem volt mit jelent. 

A srác fekete nadrágjának hátulján két pisztolyt fedeztem fel, természetesen fegyvertartótokban. Göndör, szanaszét álló barna fürtjeit egy kendővel fogta hátra, hogy ne lógjon a szemébe. 

Talán így első látásra akár bele is szerettem volna. Ha mondjuk nem rabolt volna el, nem kötözött volna le  egy ismeretlen helyen, ahol belerakott egy kádba és jéghideg vizet engedett rám. 

A félelmet, a düh váltotta fel, majd csak bámultam rá. Végül egyszerűen neki estem, mert már nem bírtam tovább. A testem még remegett a jéghideg víztől.

-Te mégis ki a fene vagy? Miért raboltál el? Hol vagyok egyáltalán? Miért pont én? Mit akarsz tőlem?-kérdezősködtem megállás nélkül, de ő csak rezzenéstelen arccal meredt rám. 

Tett felém egy lépést amitől még magasabbnak éreztem, ezért jobbnak láttam ha befogom szám. Lehajolt hozzám és kezével megragadta a torkomat. Nem fojtogatott csak szimplán így fogott le. Én egy egyszerű váll lefogással megelégedtem volna. A fülembe kezdett suttogni, én pedig remegve hallgattam a szavait.

-Nagyon harcias vagy, olyan kár hogy hiába. Sajnos nem árulhatok el sok mindent, de amit muszáj megértened az az hogy a nevem Harry, ha visítasz, szökni próbálsz, vagy a rendőrséget akarod hívni,meghalsz. Nem véletlenül van két megtöltött pisztolyom. Bejössz a szobába én meg adok neked valami kaját. Megeszed csendben, és ha jól viselkedsz eloldozlak.-fejezte be.

Nem bírtam megszólalni, csak félve bólogattam. 

Harry minden nagyobb erőfeszítés nélkül kiemelt a kádból, majd a lábamra állított. Alig bírtam megállni úgy remegtem, és a lábamon feszülő kötél se könnyített a helyzetemen. A hajamból csöpögött a víz, a ruháim pedig teljesen átáztak.

Harry a másik helyiség felé kezdett lökdösni, én pedig kénytelen voltam engedelmeskedni. 

A szoba meglehetősen kicsi volt, talán egy motelszoba. Egy régi TV állt a helyiség közepén, és egy kis hűtőszekrény volt közvetlenül az ajtó mellett. 

Harry a fegyverével babrált az asztalnál, én pedig tehetetlenül álltam a szoba közepén.

-Ülj le, nem kell félned. Ha azt teszed amit kérek, nem bántalak. - mondta háttal állva, anélkül hogy a szemembe nézett volna. A hangja valahogy egészen nyugodt, és kedves volt.

Válasz helyett kissé bizonytalanul az ágy szélére ültem, és az összekötözött lábammal bénán piszkáltam a koszos szőnyeget. A fogaim hangosan kocogtak, én pedig ijedten figyeltem Harryt.

Hirtelen felém fordult, majd határozott léptekkel indult meg felém. 

Egy kis kést vett elő a zsebéből, majd a lábamhoz guggolt.

-Kioldozlak, de ne játszd el a bizalmam. - suttogta alig hallhatóan, majd hozzá látott a nehézkes művelethez.

Kínzó lassúsággal vágta el a feszülő,  kötelet majd ugyanezt megtette a kezemnél is. A vastag madzag  olyan mélyen vágta a bőröm, hogy véres sebeket hagyott maga után.

-Ha bármit is megpróbálsz, véged. Remélem érthető voltam szépségem. - mondta, miközben gyengéden végig simította az állvonalamat, majd egészen közel hajolt az arcomhoz. 

Válasz helyett undorodva köptem le.

-Hé, ez nem volt szép. Kérj bocsánatot.- vigyorgott Harry, majd laza mozdulattal törölte a nyálam az arcáról.

-Inkább a halál, dögölj meg Harry. - mondtam magabiztosságot színlelve.

-Az a szerencséd hogy szeretem az ilyen vad lányokat. Különben már rég halott lennél kedvesem. - mosolygott, majd a hűtőhöz lépett.

Szörnyen éhes voltam, a gyomrom szinte könyörgött a táplálékért. Nem emlékeztem rá mikor ettem utoljára, de meg voltam győződve arról hogy nagyon régen. A torkom száraz volt, és iszonyatosan kapart.

-Tessék, egyél. - dobott elém valami konzervet a göndör, majd az ágy alatt matatott, talán keresett valamit.

-Nem vagyok éhes. - húztam a szám, s közben megköszörültem a száraz torkomat.

-Hát, akkor ne egyél. Felőlem éhen is dögölhetsz. - tárta szét a karjait, majd előhúzott egy fekete táskát az ágy alól. 

Félve figyeltem a történéseket. 

Harry szinte az egész táskát feltúrta,majd elővett belőle egy mobilt és tárcsázott egy számot. 

Olaszul kezdett el beszélni a telefonba, miközben folyamatosan engem fürkészett a tekintete. 

Nem kellett hozzá sok ész hogy leszűrjem hogy rólam beszél. Harry vadul gesztikulált, és mutogatott.

A nyelve gyorsan pörgött, anyanyelvi szinten beszélte a számomra idegen nyelvet.

Majd egy váratlan pillanatban a fürdőszoba felé vette az irányt. Magára zárta a kopott ajtót,mintha attól tartott volna hogy értek valamit a beszélgetésből.

Az ajtóra szegeztem a tekintetem, és felcsillant a szemem a szökés gondolatától. Nem tudtam hogy zárva van-e, vagy nyitva, de mindenképp meg kellett próbálnom. Ez volt az egyetlen lehetőségem, és mikor ilyen közel voltam a szabadsághoz nem tehettem meg azt hogy meg sem próbálok menekülni. Erőtlenül álltam fel, majd megindultam. Tudtam hogy Harry minden percben visszatérhet, de én akkor is el akartam szökni.

Óvatosan nyomtam le a kilincset...